"közgazdaságtan" a mindennapokban

„Azt gondoltam, hogy a magyarok olyan turistahajóban utaznak, ahol mást akar a furkálódó, egymást tépő tisztikar, és mást a legénység. De mást akar lent a gépház személyzete is, miközben az utasok tömegei káromkodva arról panaszkodnak, hogy ők nem is erre a hajóra vettek jegyet. Az üzemanyag közben fogyóban, de a hajón az utolsó leheletükig egymást tépik a magyarok. A fedélzeten természetesen egyetlen mentőcsónak sincs, ennek ellenére a magyarok a fából készült utasszállító hajójukból rálőnek minden páncélozott hadihajóra, ami csak arra jár.” (A bankár 465.oldal)

Laikusként nehéz belátni, mitől is csettint egy kommunikációs szakember, amikor kidolgozza a stratégiát valaminek a tálalására. Azt pedig még nehezebb, miért csak kommunikációs stratégiák mentén képzelhető el egy bejelentés, kezdeményezés vagy egy ország működtetése.

Az elmúlt évek történéseit övező hazai  hírözönből is kiviláglik, mennyire torz súlyozású lett a pénzügyi szemlélet megjelenítése a médiákban, amely az egyébként is igen túldimenzionált pénzügyi szféra kizárólagosságát hangoztatja.

Önmagában drámai a piaci viszonyok ilyen mértékű torzítása, ami a svájci frank és egyéb devizahitelek végtörlesztését illeti. Elképesztő, hogy ilyet meg lehet csinálni, de megcsinálják, erkölcsi és anyagi felmentést adva a tájékozatlanságnak, hogy hányan tudnak majd élni vele és milyen makrogazdasági hatásai lesznek, más kérdés.

Hosszú éveken keresztül minden közgazdász, és más szakmák képviselői is tudták, hogy komoly változásokat kell eszközölni az állam működésének majd minden területén. Most azonban, amikor így vagy úgy, de komoly rendszereket próbál a kormányzat nem „megreformálni”, hanem átalakítani, eltűntek a markáns változásokat sürgető, a változások szükségességét hallató hangok. A médiában nem a távlati célok láttatása köszön vissza, hanem hirtelen, okkal-ok nélkül a demokrácia féltése, az érdeksérelmek elkerülése, a törvényszerűen hátrányt szenvedő csoportok képviselete a kényelmes pozíció. A demokrácia csődjének, szociális érzéketlenségnek, jogok megsértésének van láttatva sok esetben minden terület, ahol egyébként elkerülhetetlenek a változások. Nincs meg a mindent elsöprő szakmai támogatottság, hogy egyértelműen ki legyen mondva, igenis komoly változásokra van szükség, nem mehet tovább a maszatolás. A közélet prominenseinek is nagy a felelőssége, hogy a saját berkein, érdekein túl iszonyatos közönyt mutató, egyébként a végsőkig kizsigerelt társadalom pozitív jövőképet is tudjon rajzolni, és nagy árat fizetve, de legalább közös cél, egyáltalán a cél rajzolódjon is ki. A kormányzat érthetően megvilágítani a miérteket nem tudja, nem sikerült. Ha meg ezzel nem tud boldogulni, akkor legalább vigye végig gyorsan a folyamatokat, ne csak próbálkozásoknak, ötletelésnek tűnjenek. Nehéz helyzetben dönteni kell, és csinálni, demokratikus maszatolás nélkül. Fájdalmakkal jár, de legalább van némi esély. Egyébként marad a nagyon demokratikus, mindenki véleményét meghallgató, érdekeket nem sértő tönkremenetel, hiszen hosszú ideig csak hitelekkel lehetett tákolgatni a fenntarthatatlant, túl sokáig próbáltuk. Bátrabb és felelősebb hangokra lenne szükség a véleményformálóktól, hogy érthetőek legyenek a miértek. Értelmesebbek lennének a hogyanok is.

Elképesztő károkat okozhat az a fajta ügykezelés, amit a svájci frank árfolyamának, a piaci ártól drasztikusan eltérő ma meglebbentett 160 forintos rögzítése jelent a törlesztő részletekben.Igaz, hogy a devizahitelek (csak a svájci frankot illetően!) az országra omló, szinte kezelhetetlennek tűnő problémát okoztak, és fognak okozni, de a megoldást illető folyamatoknak azért inkább a normál piaci logikához kellene közelíteniük.

A küszöbön álló görög államcsőd árnyékában, amely tovább már nem nagyon tologatható, a magyar gazdaságpolitikai kísérlet ténye mellett nagyon örömteli, hogy ilyen komoly prioritást élvez az államadósság csökkentésére irányuló törekvések összessége. Az eurozóna borítékolható komoly feszültségei nem mindegy, hogy milyen irányultságú állapotban, helyzetben fogják találni a magyarországi fejleményeket. Nagyon vékony a határvonal, ami a perifériát jelentő vagy a felértékelődő országot választja el. Ha a piacok bizalma az ország, a törekvések iránt megmarad, hosszú távon nyertesei leszünk a folyamatoknak, ha a rengéshullámokat nem is fogjuk megúszni és az igazi érdeksérelmekkel, nehézségekkel csak most szembesül igazán a társadalom nagy hányada. Ennek ellenére nagyon fontos lenne kifelé pozitív, egységes képet mutatni. Hosszabb távra dőlhetnek el a besoroltságok. Ezt lenne a legfontosabb felismerni. Hinni abban, hogy a kísérlet sikerül. A hit ma egyben felelős magatartás, és kötelező!

Túlságosan nagy vihart szerencsére nem kavart a paktumból történő kimaradásunk, hiszen az ellenzék ebben a témában nem rendelkezett minden szempontból „kihasználható” fogadókészséggel, így nem volt rá esély, hogy megint egy rossz síkra terelt szembenállás generálódjon. Ami a nagy világgazdasági versenyt illeti, melyet adócsökkentésekkel egyes vélemények szerint nem lehet megnyerni, tekintettel kellene lenni néhány lényeges szempontra.

Megjelentek az első, kézzelfoghatóan nyilvánvaló repedések a Nemzeti Együttműködés rendszerén, ami a tények állása szerint nem is létezik. A kormányzat törekvése az átlagos bérszínvonal növelésére, a jövedelmek legális mederbe terelésére már a kezdeti lépéseknél kudarcba fulladt. Nem feltétlenül csak a nehézségei miatt, hiszen a gazdasági racionalitás fontos szempont, hanem azért is, mert a kormányzati kommunikáció, akárcsak a devizahitelek, valamint a nyugdíjpénztárak vonatkozásában, botrányosan gyenge. Amíg a kormányzat a forradalmi hevületben nem érzi át, hogy elsődleges szempont a valós alternetívák és tények közlése, pontos modellezése, nem is érthető a kormányzati csodálkozás. Konkrét alternatívák felrajzolásától lehetne remélni, ha nem is teljes nemzeti akarattal, de legalábbis megértéssel találkoznak a törekvések. Az akciócsoportok megjelenítése inkább visszataszító.

A piacok, a befektetők kezdik szeretni a magyar „gazdaságpolitikát”. Bár a mélységes utálat a forint árfolyamán a közelmúltban sem látszott, a bizonytalanságérzetüket a kockázati feláron keresztül magas kamattal és nem meneküléssel fizettették meg. Ma még egy éppen hogy befektetési kategóriára ajánlott ország vagyunk, Bulgáriával egy szinten. Ma az államcsőd szempontjából a világ 10 legkockázatosabb országa közé sorol bennünket a „mindenható” piac, Pakisztán, Irak és Ukrajna társaságában. Ez nem vicc, a valahonnét fakadó magyar „kormányfő-fóbia” miatt még tény, valamiért még büntetni akarják a hazai intézkedéseket.  Az ország viszont már egyáltalán nem áll rosszul, sőt, küszöbön áll egy országsiker-történet is. A „piac” majd fel- és elismeri.

Egyszerűen képtelenség a nyugdíjcsata végén elhangzó megnyilvánulásokat komolyan venni. Ezek inkább nevetségesek és siralmas kijelentések, magukat komolynak gondoló szereplőktől. A befizetéseket eltőzsdéző pénztárakról beszélni az egyik, az ellehetetlenített kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer egyszerű majdani visszaállításáról beszélni a másik oldalról komolytalan, az ország polgárait is sértő kinyilatkoztatás.

Jónak tűnik a lapjárás. Hosszú idő után úgy fest, van tényleges magyar gazdaságpolitika. Vannak változások, vannak koncepciók, talán lesznek valós reformok is. A világgazdaság további stabilizálódására nagy szükség lenne, nagyon kell a jó lapokhoz! Anélkül nem megy. Az pedig egy vicc, hogy a pénzpiacok a kockázati felárak, az ország pénzpiaci megítélésének okán elvárt magas hozamelvárásokkal sújtják, messze a régiós átlag feletti rizikóval bírónak ítélik az országot. Ezek szerint már nem csak a szomszédainkra, hanem a tőlünk keletebbre fekvő országokra is irigykednünk kellene!  A bizalom hatalmas erejű érték, annak hiánya pedig aggasztó. Az, hogy egy országról mit gondolnak, milyen megítélése, sajnos nagyobb jelentőségű tényező, mint hogy milyen a helyzete valójában, ugyanis a valós helyzete döntően úgyis azon múlik, hogy milyen a piaci megítélése, a percepció csinálja a valóságot. Először itthon kellene elhinni, hogy lehet itt végre valami, azután a piacok remélhetőleg majd felismerik. Mert fel fogják ismerni, hiszen nem vagyunk rosszabbak, mint a többiek.

A magánnyugdíjpénztári tagság megtartása mellet a kor és a felhalmozott összeg függvényében szólhatnak csak érvek a maradásban gondolkodók számára. Ez a része viszonylag egyszerű matematika, hiszen például egy 40 éves ember számára nem lehet nagy kérdés, hogy a felhalmozott 1-2 milliós magánszámlájának a megtartása érdekében felvállalja-e a kockázatát, ha tényleg véglegesen alakult át a nyugdíjrendszer. Ilyen paraméterek mellett nem célszerű a maradás. Nagyon nagy és értelmetlen a kockázata. Az átlagos pénztári számlaméret nem éri el az egymillió forintot! Az elvek és a matematika szempontjain túl a játékelmélet jöhet még szóba. A nyugdíjpénztárak számának jelentős csökkenése is várható, hiszen minimális taglétszámmal nem lehet működtetni a kasszákat, kénytelenek lesznek átadni, koncentrálni a maradó tagokat. Sokuknak lehetetlenül el a működése, kevesen fognak talpon maradni közülük.

 A svájci frank hitelek problémáira újabb ötletelés olyan szervtől, amelynek szintén elemi kötelessége lett volna évekkel ezelőtt hangsúlyozottan felhívni a figyelmet a lehetséges következményekre.

A magánnyugdíjak témája lassan lerágott csontnak bizonyul. A nyugdíjak kérdésében a 2011. évi költségvetésből levonható egyszerű következtetéseknek kellene hangsúlyt kapniuk.

A menni vagy maradni kérdése nem is kérdés mára, a magánnyugdíjak körüli csata eldőlt, nem volt kétséges a kimenetele. Arra kell figyelmet fordítani, hogyan lesz fenntartható a jelenleg fenntarthatatlan helyzet.

A jegybanki függetlenség nagyon fontos intézmény a gazdaság biztonságos működése szempontjából. A függetlenség fő célja az infláció elleni küzdelem, az infláció rémképének a távoltartása.  Jelentős inflációs múlttal, beidegződésekkel bíró országok esetén, Németország mellett Magyarország is ilyen, érthetően különös félelmek és óvatosság a jellemzőek.

Sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni a hitelminősítők értékeléseit, hiszen döntéseikkel alapvetően befolyásolják a piaci pénzáramlásokat, így alapvető kihatással bírnak az országok finanszírozási lehetőségeire. Egyelőre Magyarországon nem kell tartani komolyabb következményektől, hiszen a piac már régebben leminősített minket. A haszontalan hitelminősítő intézmények minősítései hosszú ideje tartalmatlanok és semmilyen gyakorlati hasznossággal nem bírtak az elmúlt években.

Zajlanak a történések a nyugdíjrendszerek körül más európai országokban is. Persze egyelőre nem a miénkhez hasonló viharok közepette. Ez a kérdés is egyre inkább központi téma lesz. Nem kell meglepődnünk, ha máshol is hallunk majd kardinális átalakításokról.

„A kormány gazdaságpolitikáját arra építi, hogy az adócsökkentésekkel, exportösztönzéssel, alacsonyabb kamatokkal, állami támogatásokkal, hitelekkel be lehet indítani a magyar gazdaságot, el lehet érni a stabil 4-5%-os emelkedést. Mindent ennek a célnak rendel alá, s nem azért veszi el a magánnyugdíjakat mert magántulajdon-ellenes. Ha ez sikerül nekik, akkor minden lépésük igazolva lesz utólag, s ismét nyerhetnek a 2014es választásokon. Egy nagy gazdasági kísérletben veszünk részt mindannyian, s ha ez a kísérlet elbukik, akkor Magyarország nagyon rossz helyzetben lesz. Sajnos.” forrás:Citadella Consulting

A bankok valamint befektetési intézmények tevékenységét az 1929-es válság után szétválasztották. Majd 1999-ben ezt a rendelkezést eltörölték, azóta ugyanazt a tevékenységet végezhetik. Most is sokkal jobban szét kell választani a két bankmodellt. Bár a politikusok ütni-verni fogják a bankárokat, akik visszavonulóban lesznek, mert nagy és még nagyobb lesz rajtuk a nyomás, a bankok súlya és szerepe alacsonyabb szinten fog stabilizálódni. Németországban is komoly nyomás alá helyeződtek a bankárok, a különadók révén a bankok. Tendencia lett. Ráadásul Merkel kancellár megnyilvánulásai irányadó súllyal bírnak.

Van már néhány európai összevetés, amelyben Magyarország kifejezetten jól áll! A költségvetési hiány kézben tartása a következő egy-két évre megoldott. Nagy és jó teljesítmény volt. Úgy sikerült 700 milliárd forint körüli bevételt beállítani a költségvetésbe, hogy igazán nagy vihart a „károsultak” oldaláról nem is kavart, pedig az összeg maga igen jelentős. Csaknem a teljes évi jövedéki adónak, a teljes évi személyi jövedelemadó majd felének, a teljes évi  ÁFA bevételek közel harmadának megfelelő nagyságrend. A növekedés, az átalakítások szolgálatában. Ha sikerül vele jól élni, ezen tények komoly közös befektetést, saját erőt jelentenek...

A kormányzat intézkedései nyomán a közbeszédben a nyugdíjkérdés vált uralkodóvá, jórészt kiváltva a devizahitelek témakörét, pedig jóval kisebb súlyú problémáról van szó, igaz, ugyanolyan rossz üzenetekkel, és álvitákkal. A jelenlegi éves költségvetési nyugdíjkifizetések 2,900 milliárd forint körül vannak, a magánnyugdíj pénztárakban kezelt összes vagyon pedig 2,800 milliárd forint. A fellángoló viták a 30 milliárdot kitevő havi magánnyugdíj befizetések, a bizonyos 8%, állami büdzsé javát szolgáló, egyelőre 14 hónapos visszatartásáról szólnak. Az uralkodó megközelítések nem biztos, hogy jó irányból közelítik a kérdést, de azt vegyük észre, hogy a kormányzati magyarázatok és a pénztárak félelme és hangulatkeltése a teljes magánnyugdíj pénztári vagyonért megindult harc kezdetét jelentik. Nagy üzlet a vagyon kezelése is, ott sem csak a nyugdíjrendszerért való felelős aggódás a meghatározó. Nem tűnik kérdésnek, mi lesz a csata kimenetele.

Természetesen a svájci frank alapú devizahitelek azért alapvetően kötik gúzsba az árfolyam és kamatpolitikán keresztül a gazdaságpolitikát is, szűkítik be a mozgásteret, jelentenek óriási veszélyeket a jövőre. Jelen pillanatban az ország megoldottnak tűnő finanszírozását és a lejárattól függően 5,2%-6,8% közötti állampapír hozamokat sikerként kell értékelnünk. Az erősödő forint pedig az ország iránti bizalom megnyilvánulása, adunk is érte kamatot, és most tényleg nehéz szakítani a hosszú évek gyakorlatával, pedig elengedhetetlen. Annak véget kell vetni, hogy akár magas a nemzetközi kamatszint, akár alacsony, akár válság van, akár nem, ez az ország mindig magas kamattal „veszi” a bizalmat. Mindig van ok, most éppen a devizahitelek szorítása tűnik kezelhetetlennek.  

Muszáj meglebbenteni. Amerikában és Japánban felerősödő folyamatok utalnak az inflációs törekvésekre, melyeknek nyilvánvaló kihatása lesz a világgazdaságra. Folyik az erőteljes pénzpumpálás a gazdaságokba. Nagyon neves közgazdászok és közgazdasági tanok csapnak össze a témában. A helyességét meg majd eldönti az idő. A hangsúly azon van, ha valahogy elindították, mikor és hogyan kell megállítani.

Az előző cikkhez kapcsolódóan a  Citadella Consulting honlapján megjelent rövid, erősen szubjektív kommentár az egykulcsos adóról:

 Hogy is állunk az adósságokkal? Az államadósság kapcsán hallható szinte mindennapos megnyilvánulások késztettek arra, hogy az Államadósság Kezelő Központ honlapján szerezzek pontos információkat és választ a kérdésre. A honlap adataiból szedegettem össze két idősort, amelyeket kerekített értékekkel szerepeltetve állítottam össze. Megint csak a nagyságrendekre és a számokból következtethető folyamatokra hívnám fel a figyelmet. Bizonyára sokak számára csak unalmas számsorokról lehet szó, talán mégis érdemes egy komolyabb pillantást vetni rájuk, hiszen remélhetőleg eligazodást jelenthetnek a mindennapi hírekben és segíthetnek a problémákról fogalmat alkotni. Reményeim szerint nem haszontalan adatokként, hanem tartalmat jelentő magyarázatként, viszonyításként helyezhetőek el a közeljövőben. Egyébként meg talán a tájékozottság részét kell, hogy jelentsék.

A hitelezési gyakorlat következményeivel kapcsolatban további politikai megnyilvánulások is zúdulnak ránk, már pártközlemény formájában! Nagyon rossz, torz megközelítésekkel, leegyszerűsítésekkel, hangulatkeltéssel! Nagyon szomorú, ha nehéz helyzetben, politikai célok szerinti szinten sikerül a közhangulatot befolyásolni. Remélhetőleg nem lesz talaja, mert nagyon rossz, szinte hihetetlen helyzetelemzésre vall, és nem előremutató! Bármi is van a sárga csekkeken.

A költségvetés körüli megnyilvánulásokat hallva, az alábbiakban néhány számot szemezgettem ki a 2009. évi költségvetési törvényből, a 2010-re tervezett előirányzatokról. Ebben az esetben nem a pontosság, a költségvetés tartható vagy tarthatatlansága, annak mikéntje a szempont. A cél a számok nagyságrendjének érzékeltetése! Talán könnyebb értelmezni, elhelyezni az erre vonatkozó megnyilatkozásokat, információkat, ha egymáshoz viszonyítva érzékeljük, miről is van szó! A lényeg a számok relatív nagyságrendje! A teljesség igénye nélkül, kerekítve, nem szétaprózva a fő tételeket, de próbáltam kiemelni néhány szűkebb konkrétumot, érdekességet is. Az elnagyolt és önkényesen kiválasztott adatok csak a fentieket szolgálják.  

Tegnap este a televízióban, egy neves, hazai elemzővel készült riport ütötte meg a fülemet, aki mellesleg hatalmas szakmai tudással és előrejelzéseiben inkább optimista beállítottsággal bír.Nyilatkozatában kiemelte, hogy ők egyáltalán nem számítottak a jelenben tapasztalt devizapiaci mozgásokra. Azok számára, akik a pénz-, és tőkepiacokkal foglalkoznak, ez nem számít újdonságnak. Pontosan tudják, hogy a piacokon minden, és mindennek az ellenkezője is megtörténhet (persze vannak azért törvényszerűségek).

A svájci frank vonatkozású cikkem csak egy jelenségre, felelősségre, egyszerű, de általam a mindennapokban  nem tapasztalt megközelítésre próbálta felhívni a figyelmet! Erre a problémára én nem is látom a megoldást, mert nincs is szerintem. Adott egy deviza, amelynek ingadozik az árfolyama, a világon sokan próbálják napról-napra eltalálni a mozgását. Most éppen – tőlünk függetlenül is!-  olyan mozgások vannak, ami az egész országnak fáj. Ebben a tekintetben az, hogy van, lehet-e valami teendő, csak akkor átgondolandó kérdés, ha valamiféle pontos vázat tudunk az eseményekből építeni, majd ebből következtetni. Ez tényleg nehéz feladat, és csak arra jó, hogy fel tudunk készülni sok mindenre, és nem meglepetésként éljük át.

Mára számomra sokkolóvá és nyomasztóvá vált a médiából özönlő állandó devizaárfolyam közlés. Az árfolyam az elmúlt két évet kivéve, nagyon helyesen, soha nem jelentett alapkérdést  a közvélemény számára, de sajnos mégis a mindennapokat érintő, a napi boldogulást befolyásoló alapvető kérdéssé vált. Ennek ellenére sem érzem helyesnek az árfolyammozgások folyamatos közvetítését a tv-ből, rádióból, főleg úgy, ha két-három forintos elmozdulás is mindenféle kommenteket, minősítéseket kap, amiből a közbeszédben csak a dolgok lényegének a megértése nem köszön vissza .