Egyszerűen képtelenség a nyugdíjcsata végén elhangzó megnyilvánulásokat komolyan venni. Ezek inkább nevetségesek és siralmas kijelentések, magukat komolynak gondoló szereplőktől. A befizetéseket eltőzsdéző pénztárakról beszélni az egyik, az ellehetetlenített kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer egyszerű majdani visszaállításáról beszélni a másik oldalról komolytalan, az ország polgárait is sértő kinyilatkoztatás.
A befizetők, az érdekeltek felé komolytalan, felelőtlen, tőzsdézgető szervezetnek beállítani a pénztárakat szánalmas, felelősséget nélkülöző kijelentés. A majd 3,000 milliárdos állomány majdani egyszerű visszatalicskázása a magánrendszerbe, mint a magát felelősnek gondoló ellenzéki párt ígéri, fájdalmas butítás. Az igazán bántó pedig az, hogy nincs felháborodás az elemi ostobaságokra. Úgy ömlik a hírzuhatag hónapok óta a témában, hogy valós tájékoztatást, számokat, levezetéseket, érveket és ellenérveket, komoly vitákat ritkán lehet felfedezni. Marad az ócska demagógia.
A végjátékban az ellehetetlenített pénztári rendszerről pedig nincs is szó abban a vonatkozásban, hogy a lecsökkentett vagyonkezelési díjakkal, a megtizedelődő állománnyal hogy lehet majd tartalmas szolgáltatást nyújtani, hogy lehet az apparátust, egyáltalán az alapvető működési költségeket finanszírozni. Mert huszonegynéhány szereplő nem fog elférni ezen a szűk „piacon” az biztos. Marad a „magán”-érzés, meg a bizonytalanság, meg egy továbbra is kezelendő, mindenkori probléma, amit egy tényleg torz, álválasztásos vegyes rendszer jelent.
