Laikusként nehéz belátni, mitől is csettint egy kommunikációs szakember, amikor kidolgozza a stratégiát valaminek a tálalására. Azt pedig még nehezebb, miért csak kommunikációs stratégiák mentén képzelhető el egy bejelentés, kezdeményezés vagy egy ország működtetése.
Felelős vezetők miért nem hihetnek abban, hogy feketén-fehéren kimondott igazsággal is, sőt, nehéz helyzetben igazán csak úgy lehet támogatottságot építeni.
Amiről kevés szó esik a válság nyomása alatt, hogy működnek sikeres vállalatok a nehéz körülmények között is, vannak nagyon jó menedzsmentek, akik nehéz helyzetben is előre tudják gördíteni a cégüket. Egyébként a vállalati elemzésekben is méltatlanul kevés szó esik egy-egy cég menedzsmentjéről, holott a vezetés minősége a tartós sikeresség alapvető meghatározója. Egy jó menedzsment pedig nem kommunikációs stratégia kidolgozásával kezdi a működését, hanem a valós helyzet felmérésével és következetes döntésekkel, a hibák esetén gyors korrekciókkal, stop-loss-al.
Talán egyszerűen festhetne így is egy kormányzati kommunikációs stratégia:
- keskeny ösvény adódott a kormányzat előtt, amit a súlyosbodó európai problémák, a nem jól felmért lehetőségek és rosszul érzékelt hazai viszonyok miatt nem sikerült megtalálni
- mindenáron meg kell szerezni az ország iránti bizalmat, és a pénzügyi biztosítékokat, hiszen az ország folyamatos hitelfelvételre szorul
- mindenáron szükség van olyan kis-, közép- és nagyvállalkozók véleményére, akik valós és nem parlamenti vagy médiaterepen élik meg a gazdaságpolitikát, hiszen nincs idejük szerepelni
- mivel az ország – különösen gyorsan romló globális környezetben - pénzpiaci jelenlét, megújuló hitelek nélkül nem tud létezni, szükség van azon szereplők véleményére is, akik a pénz és tőkepiacokon vannak nap mint nap döntési helyzetben, talán tudnak érdekes magyarázatokat adni, mi és miért történik a piacokon
azután lehetne további részletek felé lépni
- meg kell kérdezni egy átlagpolgárt, vajon érzékel-e piaci viszonyokat, amikor az orvosi magánrendelésen való megjelenés biztosítja a gyorsabb kórházi vizsgálatokat, a további kezeléseket, nem kellene intézményesíteni, tarifásítani a hálapénzt vagy szépítsük tovább ingyenessé, és állítsuk pellengérre a tudásukból élni próbáló orvosokat
- meg kell kérdezni egy átlagpolgárt, mit is vár a soktízezredik közgazdász, politológus vagy médiakommunikációs diplomától, a heti egy naponként elvégezhető felsőoktatástól, bár erre megadja a választ a munkaerőpiac
- meg kell kérdezni egy középiskolai tanárt vagy egy szülőt, érzékel-e piaci viszonyokat a magánórák szervezése közben
- meg kell kérdezni egy kisvállalkozást, hogy lehet életszerűtlen előírások között a piacon maradni, továbblépni, mennyire nehéz a szakhatóságok elvárásait konkretizálni, hogyan lehet belefulladni a hivatali ügyintézésekbe
- meg kell kérdezni egy középvezetőt, mennyire jellemző az igényes munkavégzés, az akarat a megfelelésre - nem a túlélésre - a beosztottai között
-meg kell kérdezni bárkit, vajon jellemző a tisztelet, a megbecsülés mások munkája, tisztességes törekvései iránt
- meg kellene kérdezni sok átlagpolgárt, vajon lát, tapasztal a saját életében és a közvetlen környezetében olyan jelenségeket, melyek alapján indokoltnak lát egy nagyfokú magyar társadalmi szemléletváltást, saját élete vonatozásában is
Na itt kellene a sok igen, de amíg kormányzati szinten is túl sok a kommunikáció, a láttatás, nem lesznek igenek, csak mélyen hitt nemek és önigazolások, miközben csak söpör a mellébeszélés meg a piac mindenütt.
