A fentiekből tanulmányok hegyeit készítették, készítik még el igazi szakemberek. Nem agrárszakértőként, ráadásul elnagyoltan gondolkodva a kérdésről, a probléma gyökere – mert itt is van bőven – elsősorban a támogatásokban, a túlságosan, befolyásoltan alacsony élelmiszerárakban és ezekből fakadó különböző okok miatt, a hiányzó piaci viszonyokban van. Megint egy leegyszerűsítés, de a címben jelölt kérdésekben sajnos egyáltalán nem látszik, hogy igazi piacokról beszélhetnénk. Ez a gondok igazi forrása, bár a sokrétűség, más és más látószögek miatt nehéz általánosítani.
Eleve kiindulási alapnak kell tekinteni a területalapú támogatásokat, innentől kezdve máris torz az egész rendszer. Önmagában valaminek a létéért támogatást adni, rossz és döntően ármeghatározó tényező. A föld hosszú távon is érték, értékőrző, jó minőségében véges, a beköszöntő inflációs időszakokban nagyon hálás eszköz lesz. Az árában ennek és önmagában a jövedelemtermelő képességének kellene tükröződni. A területalapú támogatás harmadik elemként történő megjelenítése durván torzította az árat és elfojtja a piaci viszonyok érvényesülését, hiszen ezzel, mint biztos bevétellel lehet kalkulálni, fix jövedelmet garantál, a termény ára igazi változó, alacsony és másodlagos. Persze országonként, mezőgazdasági kultúránként is más támogatási összegek szerepelnek, van, ahol - szántóföldi kultúrák - garantált a jövedelmezőség, van ahol – gyümölcstermesztés – nem. Így meg különösen érdekes bármiféle piacról, versenyről beszélni. A termőföld árának itthoni, bő évtizedes alakulásában szinte kizárólagosan a támogatások megjelenése , majd növekedése játszott szerepet, döntően ez jelentette és emelte a jövedelemtermelő képességet, majd az árat. Támogatások hiányában jelenleg és sokszor azzal együtt is, legtöbbször csak a rengeteg munkát, a régről hozott hitet jelenti, de mégiscsak emelkedő földárak mellett. A nagyon nehéz viszonyok, panaszok ellenére erről sem kell megfeledkezni!
Mivel nálunk a földárak alakulását egyértelműen az EU-csatlakozás, az alapelemmé váló területalapú támogatás határozta meg, ez és az ezekhez kapcsolódó várakozások a döntőek. Előtte ez a tényező nem, vagy rosszul volt beárazva, olcsó volt a föld, most a támogatások várható tetőzése, kockázatai mellett túl van árazva. Eddig tűnik egyszerűnek. Ha stabilak maradnának az élelmiszerárak! Viszont erősebben fog belépni a képbe a terményárak alakulása, amely egyszerű összefüggés alapján, csökkenő támogatás esetén magasabb szintet fog jelenteni.
Borítékolható változás lesz a támogatási rendszer átalakítása, a támogatások jelentős csökkentése. Az államok szintjén majdan átfogóan jelentkező adósságválság és takarékossági kényszer egyszerűen a háttérbe kell, hogy szorítsa a támogatásokon alapuló mezőgazdasági gyakorlatot.
A jövedelemtermelő képességet fokozatosan csak az árak kell, hogy jelentsék, így lenne helyes, a valós értéket, és lehetőséget ez jelenthetné a magyar mezőgazdaságnak. Mivel lesznek még kemény európai inflációs időszakok, amit a takarékossági intézkedéseken keresztül a támogatások csökkentésével Európában éppen az élelmiszerek áralakulása indíthat be, ez fogja legalább szinten tartani a földárakat. Hiába tűnnek a mostani viszonyok alapján túl drágának és kockázatosnak.
Az előállított érték előbb-utóbb tényleges érték lesz a növénytermesztésben és az állattenyésztésben is, most nem feltétlenül az.
Majd visszanézve, a válságok jótékony hatása e téren a valós piacok és verseny érvényesülésében, a tisztulásban, az agrárium érdekérvényesítésében lesz felismerhető.
Az elmúlt évtizedek kulcsszavai, mint termelékenység, hatékonyság valamint versenyképesség, a mezőgazdaságban, állattenyésztésben, az ezekre épülő feldolgozóiparban a torzító támogatási rendszerekkel, pályázatokkal váltak varázsszavakká - ami eleve nonszensz -, alakítottak ki olyan élelmiszerárakat, amelyek önmagukban még a valós önköltségeket sem, nem hogy valós megtérülést biztosítanak. Igazán csak a nagy területen, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók a jelenlegi helyzet nyertesei. Nekik relatíve messze túlértékelt és túlzott a kivételezett helyzetük, bár nincs olyan év, hogy teljesen elégedett hangok hallatszanak, ez meg egy különös mezőgazdasági jellemző, hiába évszázados sajátosságok a belvíz és az aszály.
Kialakult a gondolkodásmód és megközelítés: a kisbirtokok életképtelenek, jöhet a bioetanol, csak a számítógép vezérelt állattenyésztés a hatékony és eredményes módszer, a négy mancs csinál piacot, jelentős agrármúlttal bíró kistelepüléseken nyíltak zöldség és gyümölcs boltok, áruházlánci termékekkel, konyhakertet is csak szórakozás gyanánt szabad fenntartani, „nagyon gazdaságos” termékek öntik el a polcokat, az alacsony áraknak megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerek adhatják a hétvégék pazarló vásárlási boldogságát. Mindegy mi az, honnan jött, olcsó legyen és sok.
A kialakult európai támogatási gyakorlat fő célja valószínűleg az élelmiszerárak tartósan alacsonyan tartása volt, a (túl)termelés biztosításával. Eme legfontosabb szociális szempont és tényező célként való kitűzése alakította ki, hogy ne beszélhessünk piaci viszonyokról, keresletről és kínálatról, csak alacsony árazású élelmiszer dömpingről.
A termelők pedig árakban szinte érvényesíthetetlen költségeket, sokszor nehezen érvényesíthető halasztott kifizetéseket érzékelnek. Lehet az értékesítő szövetkezetek kudarcáról, az áruházláncok által vezérelt árletörésről, importárukról, tisztességtelen kereskedőkről, nem hatékony termelésről beszélni. Ugyanakkor lehet területalapú, gépvásárlási, telepítési, kivonási és sok egyéb támogatásról megfeledkezve, azt természetesnek véve, a húsz éve megtalálhatatlan megoldásokat keresni. A helyzet csak a támogatások leépítésével, megszüntetésével, élelmiszerár robbanással fog megoldódni. Ha a végtermékek normális áráról beszélhetünk, ki fog tudni alakulni az értékesítési csatornák megfelelő szerkezete, a feldolgozás, az egész vertikum és a tudatos vásárlás is. Hazai kezdeményezések, magyar áru védjegyek nem fogják megoldani a problémákat. A csúcsosodó európai adósságproblémák fogják megakadályozni a közös agrárkassza feltöltögetését, ennek pedig a mezőgazdaságban nem Magyarország lesz a vesztese.
