Tegnap este a televízióban, egy neves, hazai elemzővel készült riport ütötte meg a fülemet, aki mellesleg hatalmas szakmai tudással és előrejelzéseiben inkább optimista beállítottsággal bír.Nyilatkozatában kiemelte, hogy ők egyáltalán nem számítottak a jelenben tapasztalt devizapiaci mozgásokra. Azok számára, akik a pénz-, és tőkepiacokkal foglalkoznak, ez nem számít újdonságnak. Pontosan tudják, hogy a piacokon minden, és mindennek az ellenkezője is megtörténhet (persze vannak azért törvényszerűségek).
Nem is ez a lényeg, hanem egy ebből kiinduló következtetés, megint csak a hazai viszonyokra kivetítve.
Számomra az a furcsa, hogy a legtöbb gazdasági jellegű riport, megszólalás attól akar nagyon színvonalas lenni, hogy ordíttatni akarja a szakmaiságot, ami természetesen a munkából is adódhat. Egy olyan területen, mint a közgazdaságtan, ahol különböző iskolák, műhelyek csapnak össze, ahol egy-egy ország sajátosságai sokszor eleve lehetetlenné teszik az azonos receptek alkalmazását, szabad ennek a tudománynak egy-egy modelljét, egy-egy kizárólagos megközelítést teljes mértékben alkalmazni?! Feltétlenül szükséges minden rezdülést górcső alá venni, magyarázni?
A másik véglet meg a teljes szakmaiatlanság. Sajnos bőven van rá példa. Nyilvánvalóan ez a rosszabb. Az eltorzult összeesküvés-elméletekről nem is beszélve.
A világgazdaságban az elmúlt években olyan történések voltak, olyan intézkedéseket foganatosítottak, olyan kormányzati, jegybanki megoldásokat alkalmaztak, amire néhány évvel ezelőtt a közgazdászok túlnyomó többsége elképzelhetetlen és kivitelezhetetlen, következményeiben beláthatatlan és kezelhetetlen jelzőt, tilos minősítést illesztett volna.
Talán a közgazdász szakmának is finomítani kellene a megközelítéseken és a jellemzően nagy tudást, rálátást közérthetőbben, dogmáktól elszakadva lehetne tálalni.
Vannak persze néhányan, akik olvasnak a sorok között, és a pénzpiaci történésekre is le tudják fordítani az eseményeket, mindezt hosszabb távon. Nagyon komoly tudás, közgazdaságtan ez is a javából, és benne van a pszichológia is. Tiszteletre méltó és fel kellene néznünk rájuk, és nem mindent összemosva kezelni. Bár, mint oly sok szakmára jellemző nálunk, mindig könnyebb időnként pellengérre állítani bizonyos szakmacsoportokat. Leértékelni, leminősíteni, nem elismerni másokat.
Elemzések, prognózisok felőli megközelítésből kérdések és felvetések sokasága adódhat a magyarországi viszonyokra vonatkozóan, ami viszont nem csak a nyers számok (GDP, hiány, infláció, államadósság, devizaárfolyamok stb.) témaköre lehet!
A tegnapi bejelentés szerint Magyarország megfontolt költségvetési politikát fog folytatni. Az EU-ban egyik legalacsonyabb hiánnyal, ami bizalomerősítő, s ez most nagyon fontos, erre nagy szükségünk van. Talán most már nem csak mi hisszük el, hogy Magyarország nem Görögország, ez másoknál is megerősítést nyer. Ezt pedig akár követheti is, hogy a jelenlegi, magas állampapírhozamainkkal nagyon vonzó befektetési célponttá válunk. Mivel az európai adósságproblémák, az államok eladósodottságának kérdése az előttünk álló évtized központi kérdése lesz, könnyen elképzelhető, hogy ebben a versenyben nem is fogunk olyan rosszul állni.
A fő kérdés a felénk irányuló bizalom felépítése, amihez a saját hitünk is hozzátartozik.
Ez az ország a szinte folyamatos 20 éves rekord kamatterhelésével, amit például a mediterrán országok, gazdaságok a finanszírozhatóság ellehetetlenítéseként élnek meg, működött.
Az egész gazdaságunk, társadalmunk az alkalmazkodó készségről és képességről szól. Úgy és olyan körülmények között működnek intézményeink, és az életünk is, ami nagyon sok európai ország polgárai számára egyenesen elképzelhetetlen. Ráadásul valamilyen csoda folytán, itt-ott még jól is!
Mi lenne, ha egyszer tényleg a magyarországi életre, működésre húznák rá a szabályozókat? Ha az életben ki tudnánk lépni a kiskapuk kereséséből, ha nem arra mennének el hihetetlen energiák, hogy mindig sikerüljön kikerülni valamit, amire állami válaszként természetesen újabb akadály emelkedik, ami aztán megint csak valamilyen furfangra sarkall sokakat?!
Ha tényleg a magyarországi sajátosságokat és működési modellt (amely természetesen nem modellértékű) sikerülne valamiféle mederbe terelni?
Jó lenne, ha esetleg el tudnánk jutni addig, hogy kizárhassuk az életünkből a minden szakmára jellemző, több mint bosszantó, egyenesen hátráltató tényezőket, bürokratikus akadályokat, a gazdaságra kényszerített állandó „megoldáskeresést”, ha hagynánk a valós piacot érvényre jutni.
Hihetünk-e abban, hogy megalkotható egy olyan adórendszer, ami nem csak egy szabály vagy törvény, hanem beleillik a valóságba, és úgy terhel, hogy közben felszabadít?
Persze a realitások talaján kell maradni, az adósságokat nem lehet eltörölni, és biztosan nagyon nehéz évek következnek mindenütt. Nincs helye felelőtlen álmodozásoknak, nem olyan időket él a világgazdaság, a „nemzetközi helyzet fokozódik”! Minden szinten ugyanúgy van szükség a tudatosságra, a felelősségvállalásra, a felelős döntésekre, és valahol mégiscsak a nyers számok, a valóság, a közgazdaságtan a meghatározóak, de az élet ennél azért több, és más.
Az elemzéseknél, prognózisoknál, a mélyben, úgy kellene „megpróbálni tévedni”, hogy a realitásoktól nem elszakadva, de mégiscsak optimista jövőképet lehetne festeni, keményen, de nem sokkolva, számbavéve és érzékeltetve a rossz kimeneteket, kockázatokat is, mert vannak bőven.
Egy nagyra becsült kollégám nemrég megjelent könyvéből - amely a pénzpiacok több évszázados történetéből emel ki mozzanatokat - derült ki számomra teljesen világosan, hogy a válságok és fellendülések ciklikussága örökérvényű. A mozgatórugók - a mohóság, félelem és a jövőbe vetett hit- hármasából kettőt már láttunk a közelmúltban, a harmadikkal is kellene foglalkozni.
Reális és felelős optimizmussal!
