A jegybanki függetlenség nagyon fontos intézmény a gazdaság biztonságos működése szempontjából. A függetlenség fő célja az infláció elleni küzdelem, az infláció rémképének a távoltartása. Jelentős inflációs múlttal, beidegződésekkel bíró országok esetén, Németország mellett Magyarország is ilyen, érthetően különös félelmek és óvatosság a jellemzőek.
Bár az Európai Központi Bank sem a régi német bundesbanki hagyományokat követi, hiszen mindenféle, egyébként eladhatatlan európai államkötvény szemétlerakata kezd lenni, mindezért és ezzel pénzt teremtve, ott legalább tetten érhető a következetesség.
A hazai jegybanki gyakorlat a kamatemelésekkel magyarázható is lenne az inflációkövetéssel, viszont azonnal be is lép a képbe a siralmas hazai jellegzetesség. Néhány hónap múlva cserélődik a jegybanki Monetáris Tanács, a tulajdonképpeni döntéshozó szerv. Rövid időn belül volt két kisebb kamatemelés nálunk, a kormányzati törekvések ellenére, olyan helyzetben, amikor három hónap van hátra a mandátumuk lejáratáig. Vagy éppen ezért emelnek. Tisztán nem érthető helyzet ez sem. Szinte bizonyos, hogy olyan tagok fognak bekerülni, akik egyáltalán nem a kamatemelés mellett érvelnek, éppen ellenkezőleg, a kamatcsökkentés szükségszerűsége fog hangsúlyt kapni. Egy új megvilágítást fog kapni az ország a helyzetről, miközben semmi sem történt, csak más törekvések lesznek jellemzőek, más tagokkal, ugyanattól a szervtől.
A kamatpolitikai döntésekről lehet pro és kontra érvekkel vitatkozni, más-más oldalról lehet közelíteni a kérdést. Lehetnek szakmai viták, de ez megint politikai kérdéssé válik, a független jegybank képe viszont nem lesz továbbra sem hiteles, eddig sem volt az. A jegybanki szerepek is átértékelődnek, mindenütt.
